egy ovis napunk
nyugodt reggelek,
napindítók
7:00 - 8:00
Gyülekező, játék
A gyermekek az óvodába érkezés után a csoportszobában bekapcsolódnak már kialakult játszócsoportba, illetve egyénileg kezdenek játékba. Ez az időszak a nap egyik legnyugodtabb része, mely szabad játékkal, rajzolással, egymással, illetve az óvó nénivel való beszélgetéssel telik.
8:00 - 8:45
Reggeli
Legkésőbb 8:30-ig minden gyermeknek meg kell érkeznie az óvodába. Az óvó néni a reggeli előtt amely (8 órakkor kezdődik) pár perccel figyelmezteti őket, hogy be tudják fejezni az elkezdett játéktevékenységet, majd közösen kezet mosnak. Ezt követően az étkezőben elfogyasztják a reggelit. A gyerekek elsajátítják a kulturált étkezés szokásait, megtanulják az udvariassági szabályokat.
az étkezés fontossága
Óvodai foglalkozások
9:00 - 9:45
Óvodai tevékenységek, majd
szabadjáték
A megszokott rituálé keretében (az óvó néni dallal hívja a gyerekeket) kezdetét veszi az óvodai foglalkozás / tevékenység. A napi tevékenységek tervezésekor meghatározó alap a szakmai és nevelési programunk, a heteknek főként a Hagyományőrző ünnepek / alkalmak adnak keretet, de ezeken kívül kitöltjük emellett más érdekes témákkal is. A hetirend és azon belül a napi tevékenységek tematikusan épülnek fel, játékos formában.
10:00 - 10:30
tízórai
Sok szezonális gyümölcsöt fogyasztanak és folyadékot isznak / jó idő esetén már az udvaron a kinti „pajtában”/.
gyümölcsözés
kint a szabadban
10:30 - 11:45
Levegőzés, udvari játék
A gyümölcsözést követően tisztálkodás majd átöltöznek az udvari játékhoz, sétához. A friss levegőn zajló szabad játék hozzátartozik mindennapjaikhoz, gyermekeink naponta az évszaknak megfelelően a lehető legtöbb időt a szabadban töltenek.
12:00 - 13:00
Ebéd, tisztálkodás, fogmosás
Tisztálkodás után, délben elfoglalják helyüket az asztaloknál, a naposok megterítenek, jó étvágyat kívánnak és kezdetét veszi az ebéd. Az étkezés a nevelés, a szokások kialakításának fontos tere. Közösségformáló hatású, a naposi munka óriási örömmel és büszkeséggel tölti el őket. Egymás társaságában és hatására olyan ételeket is megkóstolnak, amit otthon nem fogadnak el, ezáltal új ízekkel is megismerkednek. Ebéd után tisztálkodnak, fogmosás után a csoportszobában elhelyezkednek a délutáni pihenéshez.
közös ebéd
pihentető alvás
13:00 - 15:00
Alvásidő
A pihenés minden nap azonos rítus szerint zajlik, ez biztonságot ad a gyermekeknek. A besötétített szobában várja őket megvetett ágyuk. A mesegyertya megnyugtató fénye mellett óvó nénijük halkan mesét mond, énekel mely során ellazulnak, s álomba szenderülnek. A nyugodt délutáni alvás elengedhetetlen fejlődésük szempontjából, ennek minden feltétele biztosított.
15:15 - 15:45
uzsonna
Pihenés után a gyerekek tisztálkodnak, majd elfogyasztják az kiadós uzsonnát.
kellemes ébredés
délutánjaink
15:45 - 17:00
Fakultatív foglalkozások,
jó idő esetén levegőzés
Az uzsonnát követő tisztálkodás után kezdődik a délutáni fakultációs (pl.:angol, logopédia) foglalkozás. Aki nem vesz részt az adott napi fakultáción, a csoportszobában szabad játékba kezd. Tavasztól őszig a délutáni szabad játék a friss levegőn, az udvaron zajlik. Szüleik érkezése után a gyerekek befejezik a megkezdett játékot, elköszönnek barátaiktól és a felnőttektől és egy élményteli nap minden örömével hazamennek.
